 2007 október második hetének végén tartották meg a Hockenheimringen a DTM 2007 fináléját. Motordübörgés a Mercedes-Lauchból is hallatszott. Mind a fiatal utánpótlási tehetségek, mind a motorsport szakértői átélhették a Carrera mitoszát.
A Carrera a Mercedes VIP-mezőnyben a DTM utolsó futamához egy 2-sávos Carrera Evolution pálya képviseletében volt jelen. A Carrera DTM-el Mercedes járművek a Carrera pályán hívták ki ellenfeleiket.
Mika Häkinnen a DTM fináléban ugyan csak az utolsó helyről indult, azonban az 1:24-es formátumban ritmusát megújította. Fiával együtt ott néhány kört hozhatott be. Legszorosabb volt Marie-Sophie Bürkert versenye és azzal biztosította magának az első díjat és egy Carrera Go!!!-pályát. Az interjúban Florian König, aki csak hétéves, bejelentetette, hogy az elkövetkező időben gyakrabban lesz úton az 1:43-as formátumban.

|